Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

2024. május 08. 11:38

A rendvédelmi szervek mellett a többi uniós tagállamnak is plusz terheket jelenthet a németországi marihuána-legalizáció, amit a Zöldek erőszakoltak ki a kormánypárti koalícióban maradásért cserébe.

2024. május 08. 11:38

Nyitókép: AFP/Michael Kappeler

A marihuána legalizációja súlyos terhet jelent Németországnak, ám hosszú távon Magyarországra is veszélyt jelenthet – ez derül ki a Drogkutató Intézet legfrissebb átfogó tanulmányából.

Téglásy Kristóf stratégiai igazgató felhívta a figyelmet, hogy többször volt kísérlet Németországban a legalizáció bevezetésére, de ennek a társadalom mindig ellenállt.

Most sem a teljes egyetértés eredményezte a döntést, hanem az Olaf Scholz vezetésével felálló hárompárti kormánykoalíció egyik ígéretének betartása – mindenáron. A Zöldek ugyanis csak ezzel a feltétellel maradtak a koalícióban, ráadásul folyamatosan sürgették is a törvény megalkotását.

A tanulmány felidézi, a német rendőrök szerint az pluszterheket jelent majd, és ironikusan megjegyezték, remélik, hogy a szövetségi egészségügyi minisztérium nem várja majd el tőlük, hogy vonalzóval mérjék meg a 200 méteres távolságot az iskolák és a marihuánát fogyasztók között. Ráadásul a rendvédelmi szerveknek a maximálisan tartható mennyiség és a THC-tartalom mérésére alkalmas eszközük sincs az utcán.

A Drogkutató Intézet korábban részletes elemzést készített a várható gazdasági hatásokról, amely világosan kimutatta: nemhogy plusz bevételt, de komoly gazdasági károkat is okozhat a legalizáció, aminek az árát akár a német állampolgárok fizethetik ki a megemelt adók formájában.

Téglásy Kristóf megjegyezte, a német turisták Magyarországra érkezése és Németország vezérszerepe az EU-ban azt jelenti, hogy hazánkra nézve is veszélyes ez a folyamat.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:33
🍓 ️ ­É­­r­­t­­é­k­­e­­­l­d­­­ ­­a­­­ ­­s­z­­e­­­x­i­­­ ­p­u­­n­c­­i­m­a­t­ 👉 𝐖­­𝐖­𝐖­­.­𝐗­­𝟏­𝟖­­­.­­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
Bp1964
2024. május 09. 10:25
Amikor a németek megindulnak a rossz úton, nincs megállás. Aztán jön az öngyilkosság a bunkerban. Ámokfutó népség.
szabadabb
2024. május 09. 08:44
Na mi van senki nem akar vitatkozni? (akasztófázók kíméljenek)
szabadabb
2024. május 09. 01:56 Szerkesztve
Én azt mondom akinek , egyetemi végzettsége van, és beszél idegen nyelveket legalább kettőt! Jogosítványa van és nem okozott közlekedési balesetet. Házasságban él és gyereket IS vállal... és ha a gyermeke jó tanuló... Az füvezhet minden további nélkül mert nem lesz tőle se hülyébb se veszélyesebb mint az átlag ! https://hu.wikipedia.org/wiki/A_kannabisz_jogi_helyzete
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!